Pamplonai városháza
A chupinazo erkélye, egy 1752-es barokk homlokzaton a három klasszikus oszloprenddel egymás fölött. És itt éneklik 14-én éjfélkor a „Pobre de mí” dalt.

Nyolcszázötven méter, két perc és egy év várakozás. Mi történik július 6. és 14. között minden nap, és miért tartották az ünnepet eredetileg októberben.
🎧 A(z) A bikafuttatás, a San Fermín és a Plaza del Castillo útvonalonA Sanfermines kilenc nap, nem egy futás. De a futás az, ami megmagyarázza: nyolcszázötven méter, amelyet két-három perc alatt tesznek meg, és amelyre a város egy teljes évig vár. Ez az útmutató elmondja, hogyan működik minden, szakaszról szakaszra és napról napra.
Minden július 6-án délben kezdődik, a Casa Consistorial erkélyéről: egy rakéta robban fel, miközben lent az emberáradat magasba tartott kendővel üvölt. A szó a „chupínból” ered, ami a rakéta népi neve.
A kiáltás kétnyelvű, mint a város: „Pamploneses, pamplonesas, ¡Viva San Fermín!, Iruindarrak, iruindarrok, gora San Fermin!”, vagyis „Pamplonaiak, éljen San Fermín!”. És abban a pillanatban több tízezer piros kendő, amelyet addig a csuklóra kötve viselnek, egyszerre kerül a nyakakba.
A szent a San Lorenzo-templomban lakik, egy nyolcszögletű barokk kápolnában, amelyet 1696 és 1717 között emeltek, kizárólag az ő őrzésére. Minden július 7-én vállon vitt körmenetben vonul végig a Calle Mayoron.
És egy meglepő adat: a szent ünnepe október 10-re esett, esővel és hideggel, miközben az állatvásárt és a bikaviadalokat nyáron tartották. 1591-ben a város úgy döntött, hogy mindezt összevonja, és a jó idő miatt július 7-re helyezi át az ünneplést. Ez a tisztán gyakorlati változtatás találta ki a Sanferminest.
A chupinazo erkélye, egy 1752-es barokk homlokzaton a három klasszikus oszloprenddel egymás fölött. És itt éneklik 14-én éjfélkor a „Pobre de mí” dalt.
Itt lakik a szent, egy csak neki épített nyolcszögletű kápolnában. Innen indul a július 7-i körmenet, és pár percre innen kezdődik az encierro, a Cuesta de Santo Domingón.
Töltsd le az alkalmazást, és fedezd fel Pamplona városát offline, amikor csak akarod. Járd végig a(z) A bikafuttatás, a San Fermín és a Plaza del Castillo gyalogos útvonalat egy helyi idegenvezetővel a füledben.
Tudj meg többet a Viavoyról →A Cuesta de Santo Domingón indul. Pontban nyolckor felszáll egy rakéta, kinyílik a nagykapu, és hat bika meg az őket vezető vezérökrök nekirugaszkodnak az emelkedőnek. Egy második rakéta jelzi, hogy egyetlen állat sem maradt le, ami a lehető legveszélyesebb helyzet volna.
Ez az első szakasz a legnehezebbek közé tartozik: csaknem háromszáz méter toló lejtő, csúszós talajjal, a bikák együtt és frissen futnak. A veteránok így foglalják össze: itt nem a bika előtt fut az ember, hanem túlél.
Ezután jön a városháza tere és a Mercaderes-kanyar, egy éles jobbkanyar, ahol a bikák megcsúsznak, és gyakran a palánknak esnek. Ez a legtöbbet fotózott pont és az egyik legkiszámíthatatlanabb.
Aztán a Calle Estafeta: háromszáz méter egyenes, kanyar nélkül, ahová el lehetne bújni. Sok futó szerint ez az igazi encierro, az a szakasz, ahol a legnehezebbet kell megcsinálni, ami nem a menekülés, hanem a bika elé állni, és néhány méteren át vele egy magasságban futni, kimérve a lépteit.
És a vége: a Telefónica-szakasz, a hirtelen beszűkülő folyosó – itt alakulnak ki a halmok –, és a bejárat a bikaviadal-aréna porondjára. Összesen nagyjából nyolcszázötven méter és két-három perc.
A futás ingyenes, és nem kell regisztrálni, de vannak szabályok, és bírsággal járnak: nagykorúnak kell lenni, nem szabad ittasnak lenni, nem szabad ellenkező irányba futni, nem szabad hátizsákot vagy csomagot vinni, és futás közben nem szabad fényképezni vagy videózni. A rendőrség a rakéta előtt kiveszi az útvonalról azt, aki nem tartja be őket.
A fehér és a piros nem a középkorból ered: a XX. század harmincas éveiben vált népszerűvé, amikor az első peñák, vagyis baráti társaságok átvették, és az egész város lemásolta az ötletet. A hagyomány hozzáteszi, hogy a piros a lefejezett San Fermín vértanúságára emlékeztet.
A nők 1974 óta futhatnak korlátozás nélkül: addig egy városi rendelet kifejezetten megtiltotta nekik. Ezért az encierro-emlékművön a tizenkilenc alak között egy sincs.
Amit szinte senki sem ismer, az az encierrillo: előző este a bikákat csendben és sötétben terelik át a Gas karámjaitól a Santo Domingo karámjaiig, kiabáló közönség nélkül, üres utcákon. Pontosan az encierro ellentéte.
És az ünnep nem ér véget a futással: délután ugyanabban az arénában bikaviadalok vannak – a nyolckor futó bika az, amellyel később megvívnak –, délelőtt óriások és nagyfejűek, egész nap peñák és rezesbandák, és a Riau-Riau, a legvitatottabb és a legtöbbször elmaradt esemény mind közül.
Itt kezdődik minden: pontban nyolckor felszáll a rakéta, és kinyílik a nagykapu. Csaknem háromszáz méter emelkedő, a bikák együtt és frissen futnak.
Itt ér véget az encierro. Befogadóképessége alapján a világ legnagyobbjai közé tartozik: húszezer ember egy kétszázezres városban. Mellette Hemingway mellszobra áll.
Július 6-tól 14-ig, mindig ugyanazokon a napokon. 6-án délben kezdődik a chupinazóval a városháza erkélyéről, és 14-én éjfélkor ér véget a gyertyákkal ugyanazon a téren énekelt „Pobre de mí” dallal. Az encierrót minden reggel nyolckor futják, 7-től 14-ig.
Két-három percig. Nagyjából nyolcszázötven méter a Cuesta de Santo Domingo nagykapujától a bikaviadal-aréna porondjáig. Kevesebb idő, mint amennyi ennek az útmutatónak az elolvasásához kell, és erre vár a város egy teljes évig.
Az elején a Cuesta de Santo Domingo, mert csaknem háromszáz méter toló lejtő, csúszós talajjal, a bikák pedig együtt és frissen futnak. És a Mercaderes-kanyar, ahol a bikák megcsúsznak, és gyakran a palánknak esnek. A záró folyosó is, a kialakuló halmok miatt.
Igen, ingyenes, és nem kell regisztrálni, de vannak bírsággal járó szabályok: nagykorúnak kell lenni, nem szabad ittasnak lenni, nem szabad ellenkező irányba futni, nem szabad hátizsákot vagy csomagot vinni, és futás közben nem fényképezhetsz és nem videózhatsz. A rendőrség a rakéta felszállása előtt kiveszi az útvonalról azt, aki nem tartja be őket.
Nem hivatalos egyenruha, és nem is a középkorból ered: a XX. század harmincas éveiben vált népszerűvé, amikor az első peñák átvették a fehér ruhát piros övvel és kendővel, és az egész város lemásolta az ötletet. A hagyomány hozzáteszi, hogy a piros San Fermín vértanúságára emlékeztet, akit lefejeztek.
1974 óta, amikor feloldották a városi rendeletet, amely ezt kifejezetten megtiltotta nekik. Azóta korlátozás nélkül futnak, bár még mindig kisebbségben vannak. Ezért az encierro-emlékművön, a tizenkilenc életnagyságú alak között egy sem látható: a szobor egy korszakot is ábrázol.
A bikák átterelése minden encierro előtti este a Gas karámjaitól a Santo Domingo karámjaiig. Csendben, szinte sötétben zajlik, kiabáló közönség nélkül, üres utcákon: pontosan az encierro ellentéte, és a kívülállók közül nagyon kevesen ismerik.
Mert 1591-ben a város az időjárás miatt megváltoztatta. San Fermín ünnepe október 10-re esett, esővel és hideggel, miközben az állatvásárt és a bikaviadalokat nyáron tartották. Úgy döntöttek, hogy mindent július 7-re vonnak össze, és ez a tisztán gyakorlati áthelyezés akaratlanul is kitalálta a Sanferminest.
Töltsd le a Viavoyt, és járd be Pamplona városát offline, amikor csak akarod.

Olvass tovább



