Egy homlokzat, amely kőtortának látszik: oszlopok, erkélyek, órák, zászlók és alakokkal teli oromzat. És az a középső erkély minden valószínűség szerint évente egy napon Spanyolország leghíresebb erkélye: július 6-án délben innen lövik fel a chupinazót.
Életnagyságú építészeti kézikönyv
A homlokzat barokk, 1752-es, bár a mögötte álló épületet 1952-ben teljesen újjáépítették. Megőrizte a három egymásra helyezett klasszikus oszloprendet — dór, ión és korinthoszi, egyik a másik fölött —, mint egy életnagyságú építészeti kézikönyv.
A tér, amelyen áll, kicsi és szabálytalan, és ennek megvan a magyarázata: ez senki földje volt. Pamplona évszázadokon át három, fallal körülvett és szembenálló burgus volt — a Navarrería, a San Cernin és a San Nicolás —, és amikor végre egyesültek, a közös házat pontosan ott emelték, ahol a három érintkezett.
Az egyesítést III. (Nemes) Károly kényszerítette ki 1423. szeptember 8-án, egyetlen várossá olvasztva őket egyetlen városházával, egyetlen pecséttel és egyetlen zászlóval. És a városházát pontosan ott építtette fel, ahol ma is áll.
A chupinazo és a Pobre de mí
Július 6-án délben erről az erkélyről lövik fel a chupinazót, egy rakétát, amely felrobban, miközben lent az emberáradat magasba tartott kendővel üvölt. A szó a „chupínból” ered, ami a rakéta népi neve.
A kiáltás kétnyelvű, mint a város: „Pamploneses, pamplonesas, ¡Viva San Fermín!, Iruindarrak, iruindarrok, gora San Fermin!”, vagyis „Pamplonaiak, éljen San Fermín!” spanyolul és baszkul. És abban a pillanatban több tízezer piros kendő, amelyet addig a csuklóra kötve viselnek, egyszerre kerül a nyakakba.
Minden évben valaki különlegeset választanak ki a meggyújtására, és ez a kijelölés az előtte álló hónapokban az egész városban várakozás és vita tárgya.
És a részlet, amelyet szinte senki sem mesél el teljesen: kilenc nappal később, 14-én éjfélkor a város visszatér ugyanerre a térre, de égő gyertyával a kézben és egy egészen más dallal: „Pobre de mí, pobre de mí, que se han acabado las fiestas de San Fermín”, vagyis „Szegény én, véget értek a San Fermín-ünnepek”. Ugyanaz a kő egy hét alatt látja megszületni és meghalni az örömöt.
Kihagyhatatlan
A chupinazo erkélye
Július 6-án délben, amikor több tízezer piros kendő egyszerre kerül a nyakakba.
Barokk homlokzat 1752-ből
A három egymásra helyezett klasszikus oszloprenddel: dór, ión és korinthoszi.
Senki földjén áll
Ott emelték, ahol a várost alkotó három szembenálló burgus érintkezett.
És itt ér véget minden
14-én éjfélkor, égő gyertyákkal és az egész város által énekelt „Pobre de mí”-vel.
Hogyan illeszkedik a pamplonai látogatásodba
A Plaza Consistorialon áll, az óváros szívében, a Calle Mayor és a Calle Estafeta között.
Kívülről tíz-tizenöt perc a megálló: a belseje általában nem látogatható. Az ünnepeken kívül a tér nyugodt, és a homlokzat sokkal jobban érvényesül.
Pontosan az encierro, a bikafuttatás útvonalán fekszik, a Cuesta de Santo Domingo és a Mercaderes-kanyar között, így ha gyalog követed az útvonalat, erre jársz.
Gyakori kérdések
Miért áll a városháza egy ilyen kicsi téren?
Mert ez senki földje volt. Pamplona évszázadokon át három fallal körülvett, egymással szembenálló burgus volt, a Navarrería, a San Cernin és a San Nicolás, és amikor végre egyesültek, a közös házat pontosan azon a ponton emelték, ahol mindhárom összeért. Ezért szabálytalan és szűk rés a tér: a varrat három város között, amelyek ellenségek voltak.
Pontosan mit kiáltanak az erkélyről?
A mondat kétnyelvű, mint a város: „Pamploneses, pamplonesas, ¡Viva San Fermín!, Iruindarrak, iruindarrok, gora San Fermin!”. És abban a pillanatban több tízezer piros kendő, amelyet addig a csuklóra kötve hordanak, egyszerre kerül fel a nyakba.
