Madrid · Látnivalók

Monteleón-laktanya

Cuartel de Monteleón

A Plaza del Dos de Mayo közepén, Malasaña szívében áll egy téglaív, amelyet a legtöbben díszítésnek hisznek. Nem az: ez a Cuartel de Monteleón egyetlen maradványa, a tüzérségi telepé, ahol 1808. május 2-án kitört a spanyol függetlenségi háború. Itt két kapitány megtagadta a parancsot, hogy ne álljanak ellen, kinyitották a kapukat, és ágyúkat osztottak szét a lakók, asszonyok és fiatal srácok között, akik azzal, ami a kezük ügyében volt, szembeszálltak Európa leghatalmasabb hadseregével.

Mi történt 1808. május 2-án

Ez a terület egykor a Palacio de Monteleón kertje volt, egy nemesi család nyaralóbirtoka, az akkori Madrid szinte a peremén. A hadsereg ezt a teret használta fel tüzérségi telepe számára, nyilvánvaló okokból távol a belvárostól: a lőpor miatt. Ez a véletlen tette egy úri kertet egy csata színhelyévé.

1808. május 2-án, amikor a napóleoni csapatok megszállva tartották a várost, és a nép fellázadt a Puerta del Solon, Luis Daoíz és Pedro Velarde kapitányok meghozták a döntést, amely az életükbe került: megtagadták a parancsot, hogy a laktanyában maradjanak. Kinyitották Monteleón kapuit, kihúzták az ágyúkat, és szétosztották őket olyan civilek között, akik életükben nem sütöttek el fegyvert.

Órákig tartottak ki. Daoíz ott helyben esett el, golyókkal szitává lőve; Velarde mellkason lőtték. Volt egy harmadik név is, amelyet a történelem szinte elfelejt: Jacinto Ruiz hadnagy, aki súlyosan sebesülten a végsőkig vezényelt, túlélte a napot, de a sebeit nem, és valamivel később halt meg, Madridtól távol, elismerés nélkül. Daoíz és Velarde kapta a szobrokat és az utcákat; Jacinto Ruiznak 1891-ig kellett várnia, hogy szobra legyen, a Plaza del Reyen.

Elvesztették a csatát, de olyan háborút robbantottak ki, amely megváltoztatta Spanyolországot. Az aznapi halottak között volt Manuela Malasaña, egy tizenhét éves hímzőlány, aki végül az egész negyednek nevet adott.

Mi maradt ma

Amikor a laktanyát lebontották, valakinek volt annyi esze, hogy emlékként megőrizze a bejárati ívet. Ez az egyetlen, ami még áll, és ma a teret uralja: szerény téglakapu, előtte Daoíz és Velarde bronzszobrai emelkednek, akiket örökre a cselekvés pillanatában, magasba emelt karddal mintáztak meg.

Az ellentét a legjobb az egészben. Az emlékmű körül homokozó van játszó gyerekekkel, tele teraszok, gitározó emberek és rohangáló kutyák. Madrid pontosan ilyen: tragédia és hétköznapi élet ugyanazon a négyzetméteren. Senki sem nézi ünnepélyesen az ívet, és valószínűleg ez a legjobb módja annak, hogy tisztelegjünk előtte.

Ha látni szeretnéd, hogyan festették meg mindezt, a Museo del Pradóba kell menned. Évekkel később Goya két vásznon örökítette meg a két napot, amelyek a spanyol festészet legnagyobb alkotásai közé tartoznak: „A mamelukok rohama” a Puerta del Sol-i felkelést ábrázolja, „A május 3-i kivégzések” pedig azt a fehér inges, kitárt karú férfit a szuronyokkal szemben. Goya senkinek a győzelmét nem festette meg: a hétköznapi emberek félelmét és dühét festette meg.

Kihagyhatatlan

A téglaív

Az egyetlen, ami a tüzérlaktanyából megmaradt. A tér közepén áll, és szinte senki sem tudja, mi az.

Daoíz és Velarde bronzban

A két kapitány, akik megtagadták a parancsot, örökre a cselekvés pillanatában megmintázva.

A harmadik hős

Jacinto Ruiz hadnagy, aki súlyosan sebesülten is vezényelt, és 1891-ig kellett várnia a szobrára.

A Prado Goyái

„A mamelukok rohama” és „A május 3-i kivégzések” azt mesélik el, ami ennél a falnál kezdődött.

Hogyan illeszkedik a malasañai sétádba

Az ív a Plaza del Dos de Mayo pontos közepén áll, amely Malasaña szíve, és a negyedben tett bármely séta természetes kiindulópontja. Innen indul a calle de la Palma, a falfestményeiről ismert calle del Espíritu Santo és a calle de Manuela Malasaña, és tíz perc alatt eléred a calle Fuencarralt és a Chueca negyed határát.

Május 2-án, amely a Comunidad de Madridban munkaszüneti nap, a tér megtelik megemlékezésekkel, zenével és negyedbeli hangulattal: ez az év legjobb napja, hogy megnézd, bár a legzsúfoltabb is. Az év többi részében a legjobb időpont a vasárnap dél, a vermut ideje.

A Malasaña és a Movida című Viavoy-útvonal éppen itt indul, és séta közben meséli el a negyed két lázadását — az 1808-asat és a nyolcvanas évekét —, egy helyi idegenvezetővel a füledben. Letöltve viszed, és akkor kezded, amikor akarod.

Gyakori kérdések

Csak az a két kapitány harcolt?

Volt egy harmadik név, amelyet a történelem szinte elfelejt: Jacinto Ruiz hadnagy. Súlyosan megsebesülve is a végsőkig parancsokat osztogatott azon a napon, és túlélte a napot... de a sebeit nem: valamivel később meghalt, messze Madridtól, anélkül hogy elismerték volna a bátorságát. Daoíz és Velarde kapták a szobrokat és az utcákat; Jacinto Ruiznak 1891-ig kellett várnia a szobrára, a Plaza del Rey téren. Szeretek emlékezni rá, mert minden nagy hőstettben van egy hős, akit szinte senki sem említ.

Megfestette valaki mindezt?

Goya, és hogyan! Évekkel később két vásznon örökítette meg azt a két napot, amelyek ma a Prado legnagyobb kincsei közé tartoznak: a mamelukok rohamát a Puerta del Solon, és a következő hajnal kivégzéseit, azzal a fehér inges férfival, aki széttárt karokkal áll a szuronyok előtt. Senkinek a győzelmét nem festette meg: a hétköznapi emberek félelmét és dühét festette meg. Amikor a Pradóban látod őket, jusson eszedbe, hogy minden itt kezdődött, ennél a falnál.

Fedezd fel Madrid városát, és hallgasd a saját tempódban

Járd be helyi idegenvezetőkkel, a saját tempódban és offline.

Viavoy alkalmazás

További helyek: Madrid

Carrión-épület

Telefónica-épület

Estanque Grande

Neptunusz-kút

Casa Encendida

La Tabacalera