Az egész negyed az ő vezetéknevét viseli, de kevesen tudják, ki volt. Manuela Malasaña tizenhét éves hímzőlány volt, egy cukrász lánya, aki 1808. május 2-án halt meg a Napóleon csapatai elleni felkelés során. A hagyomány szerint a francia katonák megmotozták, varróollót találtak nála, és mivel felfegyverzettnek tekintették, ott helyben agyonlőtték. Egy gyereklányt, egy ollóért. Madrid jelképpé tette, utcát nevezett el róla, és akaratlanul az egész negyednek az ő nevét adta.
A lány az ollóval
Manuela Malasaña Oñoro 1791-ben született Madridban, és hímzőként dolgozott, ami a negyed kézműves családjainak lányai körében megszokott mesterség volt. 1808. május 2-án, miközben a nép fellázadt a Puerta del Solon, Daoíz és Velarde kapitányok pedig ágyúkat osztottak szét a Cuartel de Monteleónban, ő hazafelé tartott. A változatok a részletekben eltérnek — vannak, akik szerint lőszert vitt a felkelőknek —, de a végkifejletben mind egyetértenek: a francia csapatok kezétől halt meg, mindössze tizenhét évesen.
Az ollós történet az, amely nemzedékről nemzedékre öröklődött, és ez magyarázza, miért vésődött be ennyire ez az alak. Nem katonai hősnő volt, és nem összeesküvő: egy hétköznapi kamaszlány, akit elkapott egy erőszakos nap. Pontosan ezért fogadta őt a város május 2. jelképévé, a két kapitány mellé, akiknek viszont van szobruk.
A neve először a negyed egyik utcájára került, aztán szinte észrevétlenül az egész negyedre. Mert hivatalosan ezt a negyedet nem Malasañának hívják: közigazgatásilag a Universidad negyed, és évszázadokon át Maravillas negyedként ismerték, egy itt állt, a Virgen de las Maravillasnak szentelt kolostor után. Persze hogy a lázadóbb név győzött.
A második lázadás: a Movida
Több mint másfél évszázaddal később ugyanez a negyed ismét kirobbant, de ezúttal a szabadságtól. Szürke évtizedek után Madrid a nyolcvanas években a Movidával szabadult el, és ennek az epicentruma ezekben az utcákban volt: Alaska tizenhat évesen DJ-zett, Pedro Almodóvar kölcsönkamerával forgatta első őrült filmjeit, zenészek, festők és emberek, akik mindent egyszerre akartak megélni.
A leghihetetlenebb, hogy a hatóságok áldásukat adták rá. Az akkori polgármester, Enrique Tierno Galván, komoly és nagy tiszteletnek örvendő idős professzor, színpadra állt több ezer fiatal előtt, és bedobta a híres mondatot: „aki még nincs betépve, az tépje be magát… és figyeljetek”. A hatalom és az utca közti cinkosság volt pontosan az, ami hagyta a Movidát fék nélkül növekedni. Ilyen azóta sem történt.
Azoknak az éveknek a szentélyei ma is nyitva vannak, és nem múzeumok. A calle Velardén tartja magát La Vía Láctea, az egyik legendás klub, amely a hetvenes évek végén nyílt meg, és amelyen a fél Movida átment: punk, kopott pop és zenekarok, amelyek egy hét alatt alakultak és oszlottak fel. A calle de la Palmán az El Penta falait ma is lemezek, fényképek és plakátok borítják 1980-ból, és cseppet sem siet beállítani az órát.
Két lázadás, több mint másfél évszázad különbséggel, ugyanazon a talajon. A negyed nem változtatott a jellemén: ma sem kér engedélyt.
Kihagyhatatlan
Az utca, amely nevet adott a negyednek
Egy utcatáblából egész identitás lett: a Malasaña név legyőzte a hivatalos „Universidad” és a történelmi „Maravillas” nevet.
La Vía Láctea
A calle Velardén, a Movida egyik legendás klubja, ma is nyitva, ugyanazzal a hozzáállással.
El Penta
A calle de la Palmán a falakat ma is 1980-as emlékek borítják.
Május 2.
Munkaszüneti nap a Comunidad de Madridban: a negyed megtelik eseményekkel, zenével és emlékezéssel.
Hogyan járd be Manuela Malasañáját
A calle de Manuela Malasaña keletről nyugatra szeli át a negyedet, és ma az egyik legkellemesebb főutcája: teraszok, cukrászdák, kis üzletek és nagyon valódi negyedbeli hangulat. Innen két perc alatt eléred a Plaza del Dos de Mayót, ahol a Cuartel de Monteleón íve áll Daoíz és Velarde szobraival: a pont, ahol minden elkezdődött.
Egy jó délutáni séta összeköti ezt a teret a calle de la Palmával, a calle del Espíritu Santóval és falfestményeivel, a calle del Pezzel és a Museo de Historia de Madriddal, amelynek Pedro de Ribera tervezte barokk kapuja van, bent pedig a város 1830-as makettje. Mindez alig több mint egy kilométeren belül.
Május 2-án, amely a Comunidad de Madridban munkaszüneti nap, a negyed megtelik megemlékezésekkel és hangulattal. Az év többi részében a legjobb időpont a vasárnap dél, amikor a tér csupa vermut és beszélgetés. A Malasaña és a Movida című Viavoy-útvonal a negyed két lázadását meséli el egy helyi idegenvezetővel a füledben, miközben a saját tempódban sétálsz.
Gyakori kérdések
A negyedet mindig is Malasañának hívták?
Nem, egyáltalán nem. Évszázadokon át ez volt a Maravillas negyed, egy régi kolostorról, amelyet a Csodák Szűzanyjának (Virgen de las Maravillas) szenteltek, és amely valahol itt állt. És ha megnézed Madrid hivatalos térképét, látni fogod, hogy közigazgatásilag a negyed neve Universidad, a régi egyetemről, amely ezen a környéken működött. A Malasaña név szinte észrevétlenül lopózott be: a Manuela nevét viselő utcából átugrott, és végül az egész negyedet elkeresztelte. Persze hogy a leglázadóbb név győzött.
És mit gondoltak a hatóságok ennyi féktelenségről?
Az az elképesztő, hogy megáldották. Az akkori polgármester, Enrique Tierno Galván, egy komoly és nagy tiszteletnek örvendő idős professzor, színpadra állt több ezer fiatal előtt, és kibökte a híres mondatot: „aki még nincs betépve, az tépjen be... és figyeljetek”. Képzeld el a polgármestert, ahogy bulizásra biztat. A hatalomnak és az utcának ez a cinkossága volt éppen az, ami hagyta, hogy a Movida fék nélkül nőjön. Ilyen azóta sem történt.
Hová jártak bulizni ezek a modernek?
Nagyon közel innen, a Calle Velardén ma is nyitva van a La Vía Láctea, azoknak az éveknek az egyik legendás klubja: a hetvenes évek végén nyílt, és a fél Movida megfordult benne. Punk, kopottas pop és olyan zenekarok szóltak, amelyek egy hét alatt alakultak meg és oszlottak fel. Az a szép benne, hogy nem múzeum: ma is bárként és koncertteremként működik, ugyanazzal a huligán hozzáállással. Ha este visszajössz, térj be, és koccints Alaskára és a társaira.
