Ez az a látogatás, amelytől egy salamancai nap emlékezetessé válik: séta a két székesegyház magasában, belső galériákon, karzatokon és falszorosokon át, ahová általában senki sem teszi be a lábát, egészen a teraszokig és a toronyig. Felülről látod a székesegyházak belsejét, kívülről pedig az egész várost, és nagyon kevesen csinálják végig.
A falak belsejében
Az útvonal a székesegyházak falainak vastagságában futó szolgálati átjárókat használja, amelyeket eredetileg az üvegablakok és a tetők karbantartására terveztek. Szűk folyosókon jársz, magas karzatokon kelsz át, és olyan magasságból nézel le a hajókra, ahonnan soha nem látni őket.
Ez a nézőpont teljesen megváltoztatja a két épületről alkotott képet. A Catedral Nueva bordás boltozatai közelről láthatók, bordáikkal és zárókövükkel, az egyik karzatról pedig a Catedral Vieja kupolatornya olyan szögből látszik, amely a földről lehetetlen.
Az útvonal érinti a levéltár és a kincstár darabjait őrző termeket és a Torre Mochát is, majd a tetők fölötti külső teraszokra vezet. Az útvonal neve, Ieronimus, Jerónimo de Perigord püspökre utal, aki az újratelepített Salamanca első püspöke és a Cid gyóntatója volt.
A Mariquelo, és miért van megerősítve a torony
Az 1755-ös lisszaboni földrengés Salamancában is erősen érezhető volt, és súlyosan megrepesztette a székesegyház tornyát. Ki kellett tömöríteni és meg kellett erősíteni a talapzatát, ezért ma jóval vaskosabb, mint az eredeti terv előirányozta: szemmel látható építészeti sebhely.
Abból az eseményből született egy hagyomány, amely ma is él. Minden október 31-én, a földrengés évfordulóján, egy helybéli lakos hagyományos charro népviseletben felmászik a torony tetejére, furulyán és dobon játszik, és hálát ad azért, hogy az épület és a város kiállta a próbát. Őt hívják Mariquelónak.
A hagyomány évtizedekre feledésbe merült, a hetvenes években élesztették újra, és ma sokan gyűlnek össze miatta a téren. Hogy egy város minden évben megemlékezik egy földrengésről, amely nem pusztította el, sokat elárul arról, milyen viszonyban van ezekkel a kövekkel.
Kihagyhatatlan
Séta a falak belsejében
Az útvonal a falazat vastagságában futó szolgálati átjárókat használja, amelyeket az üvegablakok és a tetők karbantartására terveztek.
A boltozatok felülről
Közelről látod a bordázat bordáit és zárókövét, a román kupolatornyot pedig a földről lehetetlen szögből.
A Mariquelo
Minden október 31-én valaki furulyával és dobbal felmegy a toronyba, hogy hálát adjon, amiért az épület kiállta az 1755-ös földrengést.
A torony ki van tömörítve
A lisszaboni földrengés megrepesztette, és meg kellett erősíteni a talapzatát. Vaskosabb, mint a terv előirányozta.
Hogyan illeszkedik a salamancai látogatásodba
A Puerta de la Torrén át lehet bejutni, a Catedral Nueva térre néző oldalán, és a belépő független a székesegyházakétól. A kettőt meg lehet csinálni ugyanazon a napon vagy külön is.
Az útvonal jó egy óráig tart, és nem különösebben megerőltető: vannak lépcsők, de pihenőkkel tagolt szakaszokra oszlanak, és nem egyfolytában kell felfelé menni. Vannak viszont szűk átjárók és néhány magasban vezető szakasz, ezért nem ajánlott annak, aki klausztrofóbiás, vagy súlyos tériszonya van.
A legjobb időpont a késő délután, amikor a Villamayor-kő aranyszínűvé válik, és az egész város felizzik. A teraszokról látszik a Plaza Mayor, a Clerecía, a Tormes, és mögöttük a kitáruló kasztíliai mezők.
Gyakori kérdések
Felbukkan ez a püspök máshol is?
Nem kevesebb helyen, mint a Cantar de Mío Cidben, a nagy középkori eposzban: ott szerepel „don Jerónimo püspök”, egy harcos pap, aki azt kérte, hogy ő mehessen elöl a csatában. Ugyanez az ember. És van még több is: azt mesélik, hogy a székesegyházban tisztelt feszület, a Cristo de las Batallas, vagyis a Csaták Krisztusa, ugyanaz, amelyet ő vitt magával a hadjáratokban a Cid oldalán. Egy püspök, aki egyforma mértékben imádkozott és harcolt, és végül itt nyugszik, a városban, amelyet a magáévá tett.
