Sós vizű medencék, vízesések, hidak és fekete vulkáni kő labirintusa, pálmákkal tarkítva, ahová a város egész évben fürödni jár. César Manrique tervezte, a művész, aki megtanította a Kanári-szigeteknek, hogyan építsenek úgy, hogy ne harcoljanak a természettel, és már nem érte meg, hogy elkészüljön.
Manrique kézjegye, mindenben felismerhető
Ez nem szokványos aquapark. Itt nincsenek bántó egyenes vonalak és durva kontrasztok: a víz, a vulkáni kő és a növényzet együtt dolgozik, mintha minden magától nőtt volna ki a sziklák között. Ez Manrique védjegye.
A lanzarotei művész egy konkrét gondolatra építette a pályáját: hogy a Kanári-szigeteken az építészetnek a vulkáni tájból kell kinőnie, ahelyett hogy ráerőltetnék. A Jameos del Agua, a Mirador del Río vagy a Jardín de Cactus Lanzarotén mind ugyanezt az elvet követi.
Egy olyan szigetcsoportban, amely a hatvanas és hetvenes években válogatás nélküli turisztikai beépítéssel telt meg, ez az álláspont radikális volt, és Lanzarotén sikerült szigetpolitikává tennie. Nehéz túlbecsülni, mennyire meghatározta, hogyan néznek ki ma a szigetek.
Itt nagyjából huszonkétezer négyzetmétert foglal el a tenger szélétől elhódított területen, az Atlanti-óceánból szivattyúzott sós vizű medencékkel. Egy jó napon tele van családokkal, ugráló gyerekekkel és hosszokat úszó idősebbekkel.
Akaratlan végrendelet
Manrique 1992-ben halt meg autóbalesetben szülőföldjén, Lanzarotén, a saját alapítványa közelében. A parkot 1995-ben avatták fel, már nélküle, ami az egyik utolsó nagy tervévé és tenerifei posztumusz művévé teszi.
Van ráadásul egy nagytestvére is a sziget északi részén: a Lago Martiánez Puerto de la Cruzban, amelyet Manrique évekkel korábban jegyzett. Az ötlet ugyanaz – tengervízben fürödni vulkáni kőzet között –, de ott nagyobb léptékben.
Ez a megoldás a szigetek egy valós problémájára felel: a kanári partvidék sok szakaszán a part meredek szikla vagy éles kő, használható strand nélkül. A sós vizű medencék megoldották a városi fürdést ott, ahol a természet nem kínálta.
Érdemes ezzel a gyakorlati szemmel is nézni, nem csak esztétikaival: nagyon használt közösségi létesítmény, nem műemlék. És valószínűleg ez a legjobb módja annak, hogy tisztelegjünk egy művész előtt, aki azt akarta, hogy a műveit átéljék.
Kihagyhatatlan
César Manrique tervezte
A Jameos del Agua lanzarotei alkotója, aki megtanította a Kanári-szigeteknek, hogyan építsenek a tájjal együtt.
Nem érte meg
1992-ben halt meg egy balesetben Lanzarotén. A parkot 1995-ben avatták fel, nélküle.
Sós víz az Atlanti-óceánból
22 000 m² a tenger szélétől elhódítva, medencékkel, vízesésekkel és fekete vulkáni kővel.
Van egy nagytestvére
A Lago Martiánez Puerto de la Cruzban, amelyet Manrique évekkel korábban jegyzett, nagyobb léptékben.
Hogyan illeszkedik a látogatásodba Santa Cruz de Tenerifén
A tengerparton fekszik, közvetlenül az Auditorio de Tenerife és a Castillo de San Juan Bautista után, a parti sétányon.
Tizenöt perc alatt körbejárhatod és kívülről megnézheted, vagy fürdőruhában itt töltheted a fél napot: a belépés fizetős, mérsékelt áron, és minden szolgáltatás megvan.
Ez a megálló párosítható a legjobban a Torres de Santa Cruz tornyaival, amelyek a vízből is látszanak, és a Palmetummal, amely a sétány végén van. A három együtt zárja a tengerparti útvonalat.
Gyakori kérdések
Van egy nagytestvére a sziget északi részén?
Igen. Évekkel korábban Manrique már megalkotta a híres Lago Martiánezt Puerto de la Cruzban, Tenerife másik oldalán. Ez a fővárosi park olyan, mint a kistestvére: ugyanaz az ötlet, hogy vulkáni sziklák között tengervízben fürödhetsz, csak itt, a chicharrero városban, Santa Cruzban.
