Az S'Hort del Rei, a Király Kertje az a kert, amely a városfal tövében nyílik az Almudaina-palota alatt, és a név nem díszítő: itt volt a muszlim uralkodók öntözőcsatornákkal locsolt magángyümölcsöse, medencékkel és gyümölcsfákkal. Vízzel és árnyékkal rendelkezni egy száraz nyarú szigeten a legnagyobb fényűzés volt.
A víz mint a hatalom egyik formája
A kert az alcázar gyümölcsöse volt, és minden andalúsz kert logikája szerint működött: öntözőcsatornák, víztározók, gyümölcsfák és árnyék, úgy elrendezve, hogy hűvöst teremtsenek. Egy olyan éghajlaton, mint a mallorcai, ez nem tájépítészet volt, hanem a kényelem szolgálatába állított mérnöki munka.
A víz a Font de la Vilából érkezett, egy hegyi forrásból Esporles környékén, amelyet muszlim mérnökök által épített, kilométeres öntözőcsatorna vezetett a városba. Ugyanez a víz hajtotta a malmokat, töltötte meg a köztéri kutakat és öntözte az alcázar kertjeit, és szinte a XX. századig ellátta Palmát.
Amikor a keresztény királyok megörökölték a várost, továbbra is palotakertként tartották fenn. Ez ugyanannak a logikának egy újabb példája, amely egész Palmában látható: ami működött, azt nem rombolták le, hanem birtokba vették.
Belül andalúsz, kívül XX. századi
Amin ma jársz, az nem a középkori kert, hanem a hatvanas évek újraértelmezése. Gabriel Alomar építész újratervezte az együttest, megőrizve a kutak és medencék andalúsz szellemét, de egyértelműen kortárs nyelvet adva hozzá.
A legszembetűnőbb eredmény, hogy a sövények és szökőkutak között XX. századi szobrok bukkannak fel: Joan Miró, Alexander Calder és Josep Maria Subirachs művei vannak elszórva a kertben, vitrinek és monumentális táblák nélkül.
Ez a párbeszéd a régi víz és az új művészet között nagyon jellemző erre a városra, amely az örökség terén soha nem a fagyasztást választotta. Itt egy iszlám eredetű öntözőrendszer és egy hatvanas évekbeli szobor él egymás mellett, tíz méterre egymástól.
Itt van az Arco de la Drassana is, egy patkóív, amely annak idején az a kapu volt, amelyen a hajók behajóztak, amikor a tenger idáig ért: ez az eredeti partvonal leglátványosabb maradványa.
Kihagyhatatlan
Az alcázar gyümölcsöse volt
A muszlim uralkodók magánkertje öntözőcsatornákkal, medencékkel és gyümölcsfákkal a városfal tövében.
A víz a hegyekből jött
Az esporlesi Font de la Vilából, egy kilométeres csatornán át. Szinte a XX. századig ellátta Palmát.
Miró, Calder és Subirachs
XX. századi szobrok a sövények és szökőkutak között, vitrinek és táblák nélkül.
Az Arco de la Drassana
Patkóív, amelyen a hajók behajóztak, amikor a tenger idáig ért.
Hogyan illeszkedik a palmai látogatásodba
Az Almudaina-palota alatt és egy ugrásnyira a székesegyháztól fekszik, így ez a logikus hely e terület bejárásának kezdésére vagy befejezésére. Szabadon és ingyen látogatható, és árnyékos, ami nyáron nem apróság.
Innen le lehet menni a Parc de la Marhoz és a Dalt Murada sétányra, vagy fel lehet menni a Passeig del Bornra a Paseo de Sagrerán át. Kényelmes csomópont a város két műemléki területe között.
Fél óra elég. És ha melegben utazol, ez a belváros legjobb helye egy szünetre: csobogó víz, pálmafák árnyéka és padok, mind ingyen.
Gyakori kérdések
És honnan jött ennyi víz egy száraz szigeten?
A Font de la Vilából, egy forrásból a hegyekben, Esporles környékén. A muszlim mérnökök egy több kilométeres öntözőcsatornán vezették el a városig, és ugyanez a víz hajtotta a malmokat, töltötte meg a nyilvános kutakat, és öntözte a vár kertjeit. Szinte a XX. századig ellátta vízzel Palmát.
