A tengerparti városrész legelegánsabb épülete erkélyeivel, oszlopaival és azzal a lekerekített, megkoronázott sarkával, amely egy esküvői tortára emlékeztet. Mögötte a megsértett büszkeség története áll: egy gyáros emelte, aki a saját városában lenézettnek érezte magát, és úgy döntött, hogy egy másikban felépíti a legdrágább és leglátványosabb épületet, amelyet csak megengedhet magának.
Bosszú kőből
A húszas években építtette Enrique Carbonell, egy textilgyáros, aki Alcoyban, a tartomány belsejének gyárvárosában szerzett vagyont. A hagyomány szerint lenézettnek érezte magát az alcoyi felső társaság részéről, és úgy döntött, hogy Alicantéba költözik.
És nem azért jött, hogy csendben beilleszkedjen: felépítette a város legmagasabb, legdrágább és leglátványosabb épületét, közvetlenül a tengerparton, hogy messziről látsszon, még a kikötőbe érkező hajókról is. Ezt a szándéknyilatkozatot nehéz félreérteni.
A pénz Alcoyból jött, és ennek megvan a maga érdekessége. Ez a belső vidéki város Spanyolország egyik első ipari városa volt: a hegyek között már füstöltek a textil-, a papír- és a fémipar kéményei, amikor az ország szinte egésze még vidék volt. Ebből a gyári gazdagságból született ez a homlokzat.
Az építész, aki meghatározta az úri Alicantét
Carbonell a kor legjobb építészét, Juan Vidal Ramost bízta meg, és nem sajnálta a pénzt. Az eredmény nagy pompájú eklektikus épület: megmunkált kő, üvegezett galériák, amelyeken beárad a nap, és historizáló utalások keveréke, amely minden oldalról fényűzést kiált.
Vidal Ramos azokban az években Alicante sztárépítésze volt, és a város fél részén nyomot hagyott: ő tervezte a Diputación palotáját is, és Francisco Fajardóval együtt a Mercado Centralt. Volt egy módja annak, ahogy a fényűzést és a követ ötvözte, és ez határozta meg a XX. század eleji város előkelő arcát.
Figyeld meg a lekerekített sarkot, amelyet kupolás épületrész zár le: ez az a kompozíciós gesztus, amelyről a sétány bármely pontjáról felismerhető az épület, és pontosan erre tervezték, hogy a tengerről lássák.
Száz évvel később ma is ez az az épület, amelyet mindenki néz és fényképez az Explanadán. Jól sikerült bosszú: olyan szép ház, hogy végül az egész város megszerette.
Kihagyhatatlan
Dacból épült
Egy alcoyi gyáros, aki ott lenézettnek érezte magát, ide jött felépíteni a leglátványosabb épületet.
Alcoyi textilpénz
Spanyolország egyik első ipari városa, ahol már kémények füstöltek, amikor az ország még vidék volt.
Juan Vidal Ramos
A város sztárépítésze: ő tervezte a Diputaciónt és a Mercado Centralt is.
A sarok a gesztus
Lekerekített és kupolával koronázott, arra tervezve, hogy a tengerről és az egész sétányról lássák.
Hogyan illeszkedik alicantei látogatásodba
Az Explanada de Españán áll, annak a kikötőhöz legközelebbi végén, így a tengerparti sétán elhaladsz előtte.
Belülről nem látogatható: magánlakások és irodák vannak benne. Amit látsz, az a homlokzat, és hogy jól lásd, az Explanada közepe felé kell eltávolodnod, és alulról felfelé nézned, mert közelről a magasság miatt torzul.
A legjobb fény a délutáni, amikor a nap a tenger felől szemből süt a homlokzatra. Éjjel pedig ki van világítva, ami a város egyik éjszakai látképévé teszi.
Gyakori kérdések
Hagyott még nyomot az az építész a városban?
Sokat. Juan Vidal Ramos volt Alicante sztárépítésze azokban az években, és az övé például a Diputación székháza is, az a lenyűgöző palota, ahol a tartományt kormányozzák. Megvolt a maga módja annak, hogyan keverje a fényűzést és a követ, és ez meghatározta a város nemes arcát a XX. század elején. Amikor Alicantéban sétálsz, és valami különösen előkelőnek tűnik, nézd meg, ki jegyzi: jó esély van rá, hogy ő volt.
És honnan jött ennyi pénz a felépítéséhez?
Alcoy gyáraiból, és ez nem véletlen. Ez a szárazföldi város Spanyolország egyik első ipari városa volt: a hegyek között a textil-, a papír- és a fémipar kéményei már füstöltek, amikor szinte az egész ország még vidék volt. Abból a szárazföldi gyári gazdagságból született, kőről kőre, ez a tenger előtti márványszeszély. A szövőszékek zaja fizette meg a kilátást.
