Öt bronzló, amely mintha egy vízfüggönyön át az ég felé lőne ki, Vigo legforgalmasabb körforgalmának közepén. 1991-ben alkotta Juan José Oliveira, nagyjából tizennyolc méter magas és negyven tonnát nyom. A város egyik jelképe.
A lovak nem véletlenül vannak ott
A vadlovak ménjeit idézik, a bestas néven ismert lovakat, amelyek szabadon vágtattak ennek a vidéknek a hegyein. Oliveira tisztelegni akart előttük, és ez az utalás egy monumentális szökőkutat kifejezetten galíciai dologgá tesz.
És ez nem a múlt emléke: Galícia hegyein ma is félvad lovak ménesei élnek, amelyek egész évben szabadon kóborolnak. Évente egyszer több faluban megtartják a rapa das bestast, amikor a helyiek lehajtják a méneseket egy curro nevű karámba, és puszta kézzel, nyereg és kötél nélkül fogják le őket, hogy levágják a sörényüket.
Az alkotónak megvan a maga története. Juan José Oliveira Tuiból származott, már idősebb korában kezdett szobrászkodni, és beleszeretett a lovakba, amelyek újra meg újra feltűnnek a műveiben. Negyven tonna bronzot felállítani a város fő körforgalmában nem volt kis vállalkozás.
Egy tér, amely többször is arcot váltott
A lovak előtt itt az 1809-es Reconquista hőseinek emlékműve állt, annak az epizódnak, amelyben Vigo lett Spanyolország első városa, amely felszabadult Napóleon csapatai alól.
Utána egy kör alakú szökőkút következett színes vízsugarakkal, amelyet Cesáreo González filmproducer adományozott a városnak, egy regénybe illő figura: egészen fiatalon, semmi nélkül vándorolt ki Kubába, meggazdagodott, és hazatért, hogy megalapítsa a Suevia Filmset, a negyvenes és ötvenes évek spanyol filmművészetének nagy produkciós cégét.
González olyan sztárok pályáját lendítette fel, mint Lola Flores vagy Sara Montiel, és Spanyolország egyik legbefolyásosabb filmes emberévé vált. Az, hogy a szökőkútja itt állt, ma pedig már nincs itt, elég sokat elárul arról, hogyan írják újra a városok a tereiket.
A hely ráadásul városszerkezeti csomópontként is működik: itt fut össze a Gran Vía és a városbővítés (ensanche) nagy sugárútjai, és itt találkoznak a vigóiak, ha a találkozóhelynek messziről felismerhetőnek kell lennie.
Kihagyhatatlan
Negyven tonna bronz
Öt ló egy nagyjából tizennyolc méteres szoborcsoportban, Juan José Oliveira alkotása 1991-ből.
Tisztelgés a bestas előtt
A félvad lovak, amelyek ma is szabadon kóborolnak Galícia hegyein.
A rapa das bestas
A helyiek minden évben lehajtják a méneseket egy karámba (curro), és puszta kézzel, nyereg és kötél nélkül fogják le őket.
Itt egy másik szökőkút is állt
Cesáreo González adományozta, aki kivándorolt Kubába, hazatért, és megalapította a Suevia Filmset.
Hogyan illeszkedik a vigói látogatásodba
A városbővítésben van, a Gran Vía végén, a Parque do Castróból lefelé vezető úton. Erre haladsz el, amikor a hegyről a központ felé mész, és jó viszonyítási pont a tájékozódáshoz.
A megálló tíz perc: körbejárod a szökőkutat, nézed, ahogy a víz lehull és a lovak felfelé törnek, aztán továbbmész. Nagy forgalmú körforgalom, ezért óvatosan kell átkelni.
Innen lefelé a Rúa do Príncipéhez és a Porta do Solhoz jutsz, amelyek a város kereskedelmi tengelye és központja. Felfelé pedig a Castro kilátójához.
Gyakori kérdések
Tényleg voltak vadlovak ezekben a hegyekben?
És ma is vannak. Galícia hegyeiben félvad lovak ménesei élnek, amelyek egész évben szabadon kóborolnak. Évente egyszer több faluban megtartják a rapa das bestas nevű szokást: a falubeliek felmennek a hegyre, leterelik a méneseket egy curro nevű karámba, és puszta kézzel, nyereg és kötél nélkül lefogják az állatokat, hogy levágják a sörényüket és megjelöljék őket. Élőben látni ezt az egyik legősibb dolog, amit ez a föld őriz.
Ki volt ez a Cesáreo González?
Regénybe illő figura. Nagyon fiatalon vándorolt ki Kubába, üres zsebbel, meggazdagodott, és hazatért, hogy megalapítsa a Suevia Films nevű céget, a negyvenes és ötvenes évek spanyol filmművészetének nagy produkciós vállalatát. Olyan sztárok karrierjét lendítette fel, mint Lola Flores vagy Sara Montiel, és annak a Spanyolországnak egyik leghatalmasabb filmes embere lett. Egy vigói, aki nagyot alkotott, és sosem feledkezett meg a városáról.
