Gràcia egyik csendes utcájában, hétköznapi homlokzatok és kiteregetett ruhás erkélyek között hirtelen zöld és fehér csempék robbanása tűnik fel, sárga virágokkal. Ez a Casa Vicens, Antoni Gaudí első jelentős műve, amely 1883 és 1885 között épült, amikor alig volt több harmincévesnél, és senki sem tudta, kicsoda. Több mint százharminc évig magánlakás volt: 2017-ig nem lehetett bemenni. A világörökség része, és ma is ez az a Gaudí-ház, amelyet a legkevesebben látogatnak.
Egy tőzsdeügynök megbízása
A megrendelő Manuel Vicens, váltó- és tőzsdeügynök volt, aki nyaralót szeretett volna. Gaudí az épületet mázas kerámiával borította, zöldben, fehérben és sárgában, sakktáblamintát és vízszintes sávokat komponálva teljes szabadsággal.
A sárga virágos csempék a bársonyvirágot idézik, amely valóban ezen a telken nőtt, mielőtt beépítették volna. A bejárat kovácsoltvas rácsa pedig a törpepálmának, e vidék vadon termő pálmájának leveleit másolja. Gaudí nem általános motívumokkal díszített: azt másolta le, ami a telken volt.
Amikor felépítette, Gràcia még Barcelonához sem tartozott: önálló település volt, amelyet csak 1897-ben csatoltak a városhoz. Ez szó szerint egy vidéki ház volt a város szélén, innen a tornyocskás villa hangulata.
A Gaudí, aki még nem volt Gaudí
Itt nincsenek lehetetlen ívek és láncgörbés szerkezetek: ez a ház derékszögű, meglehetősen hagyományos alaprajzú, és radikalizmusa a felszínen van. Ez az orientalista Gaudí, akire a mudéjar, az iszlám és a japán művészet hatott, és ezt a nyelvet később elhagyta. Ha látod, megérted, honnan jött minden más.
A belső tér lep meg a legjobban, mert semmi köze a homlokzat visszafogottságához. Az ebédlő növényi motívumos falaival és festett cseresznyeleveles kazettás mennyezetével, és főleg a dohányzószoba, amelynek színezett gipszből készült muqarnasz-boltozata egyenesen az Alhambrát idézi, egy másik bolygóról valók.
A ház az évek során nőtt: 1925-ben, már Gaudí nélkül, Joan Baptista Serra de Martínez építész oldalirányban bővítette, olyan gondosan tiszteletben tartva a stílust, hogy a varrás szinte nem is látszik. Abból, ami ma Gaudí művének tűnik, sok valójában ebből a bővítésből származik.
Kihagyhatatlan
A bársonyvirágok
A csempék egy olyan virágot másolnak, amely ezen a telken nőtt, mielőtt beépítették.
A törpepálmás rács
Kovácsoltvas, amely Gràcia mezőinek vadon termő törpepálmája leveleit utánozza.
A dohányzószoba
Színezett gipszből készült muqarnasz-boltozat. Az Alhambra egy 1885-ös nyaralóba költöztetve.
A sor nélküli Gaudí-ház
2017-ig zárva volt a nagyközönség előtt. Olcsóbb, nyugodtabb, és az egyetlen, amely a kezdeteit magyarázza.
Hogyan illeszd be a barcelonai látogatásodba
Gràciában van, öt percre a Mercat de la Llibertattól és a negyed központjától, és tizenöt perc sétára a La Pedrerától, lefelé a Carrer Gran de Gràcián. Tökéletes ürügy arra, hogy felmenj Gràciába, amit szinte egyetlen látogató sem tesz meg.
Messze ez a legrövidebb sorral járó Gaudí-ház. Szinte mindig lehet aznapra foglalni, a belépő olcsóbb, mint a Casa Batllóé vagy a La Pedreráé, és egy jó óra alatt bejárható a tetőterasszal együtt, amelynek saját kerámiameglepetése és kilátása van a negyedre.
Kösd össze egy sétával Gràcia terein — a Plaça de la Vila, a Plaça del Sol, a Plaça de la Virreina — és egy megállóval a Carrer de Verdin. Ez Barcelona legélénkebb utcai életű negyede, és semmit sem kell fizetni, hogy élvezd.
Gyakori kérdések
Ki rendelte meg ezt a házat Gaudítól?
Manuel Vicensnek hívták, és az ő vezetékneve lett a ház neve. Az az érdekes, hogy több mint százharminc évig magánlakás volt; egyikünk sem tehette be a lábát, amíg 2017-ben végre múzeumként meg nem nyílt. Képzeld el, ahogy szomszédok egész nemzedékei mennek el minden nap ez előtt az ékszer előtt, és sosem léphetik át a kerítést. Én, amikor először jártam bent, alig hittem el.
És az a vas ott a bejáratnál?
Menj közelebb a kovácsoltvas kerítéshez: törpepálma levelei, annak az alacsony pálmának, amely Gràcia egykori mezőin nőtt. Gaudí lemásolta a legyezőit, és vasba öntötte őket, ívről ívre, míg egy egyszerű vadon termő bokorból a modernizmus egyik leghíresebb kerítése lett. Szeretem elképzelni, ahogy a telek növényei között guggol, és eldönti, melyik érdemli meg, hogy fémben váljon örökké.
Mindig is ekkora volt?
Nem. A ház, amit látsz, az évek során nőtt: 1925-ben, már Gaudí nélkül, Joan Baptista Serra építész az egyik oldalon kibővítette, olyannyira tiszteletben tartva a stílusát, hogy a varrás szinte nem is látszik. Ezért tűnik ma nagyobbnak annál, amit Gaudí befejezve hagyott. Ha egészében nézed, próbáld kitalálni, hol ér véget az eredeti Gaudí, és hol kezdődik az utána jött kéz. Egyáltalán nem könnyű.
