Sokan Alicante legszebb terének tartják: a szökőkút csobogó vize, fent az évszázados fikuszok mozgó levelei, és egy-egy lármázó madár. Nyáron ez a központ leghűvösebb zuga. És szinte egyetlen alicantei sem hívja a nevén.
A Posta tér
Hivatalosan Gabriel Miró nevét viseli, aki 1879-ben született Alicantéban, a spanyol irodalom egyik nagyja, finom prózájáról híres, és arról, hogy mindenkinél jobban írta le ennek a földnek a fényét és tájait.
Legismertebb regényei, a „Nuestro Padre San Daniel” és az „El obispo leproso”, egy kitalált városban, Olezában játszódnak, amely valójában Orihuela, itt a közelben. A novecentizmus egyik nagyja volt, annak a nemzedéknek, amely a legnagyobb gonddal bánt a nyelvvel.
Az alicanteieknek azonban ez a Plaza de Correos, vagyis a Posta tér, a Posta- és Távírda hatalmas épülete miatt, amely egy évszázada uralja. Az idők során több neve is volt, attól függően, merről fújt a politikai szél, és a köznyelv mindegyiket figyelmen kívül hagyta.
Az Aguadora és a fikuszok
Középen áll a Fuente de la Aguadora, egy korsót tartó bronz nőalak, amelyet az alicantei Vicente Bañuls szobrász mintázott 1918-ban. Azok közé a művek közé tartozik, amelyeket az itteniek egész életükben láttak, és sosem unták meg.
Az alak nem akármilyen dísz: egy mesterséget ábrázol, amely betöltötte az utcákat, mielőtt a házakban folyó víz lett volna. A vízhordó asszonyok a közkutakból friss vizet vittek a lakásokba, kapuról kapura, főleg a forró nyarakon.
A fikuszok évszázados óriások, amelyeket műemlékfaként védenek, ugyanabba a családba tartoznak, mint a Parque de Canalejas fái, és ezek teszik a teret augusztus kellős közepén a központ leghűvösebb pontjává.
Az együttes — folyó víz, sűrű árnyék és padok — valódi mikroklímát teremt. Ez egyike azon kevés földközi-tengeri városi tereknek, ahol nyáron délben is jól érzed magad, kizárólag a növényzetnek köszönhetően.
Kihagyhatatlan
Senki sem hívja a nevén
Az alicanteieknek ez a Plaza de Correos, az épület miatt, amely egy évszázada uralja.
Gabriel Miró
1879-ben született alicantei író, a novecentizmus alakja, aki mindenkinél jobban leírta ennek a földnek a fényét.
Az Aguadora
Vicente Bañuls műve, 1918. Valódi mesterséget ábrázol: vizet vinni a kutakból a házakba, kapuról kapura.
A leghűvösebb zug
Védett évszázados fikuszok és folyó víz: valódi mikroklíma augusztus kellős közepén.
Hogyan illeszkedik alicantei látogatásodba
A központban fekszik, a Rambla de Méndez Núñez és a Parque de Canalejas között, így a városban járva-kelve áthaladsz rajta.
Rövid, tízperces megálló, de a leghálásabbak közül való: ülj le egy árnyékos padra, és hallgasd a vizet. Pontosan erre való.
Körülötte sok teraszos vendéglátóhely van, és a tér jól működik találkozópontként. Nyáron ez a lehető legjobb pihenő két látnivaló között.
Gyakori kérdések
Mit írt Gabriel Miró?
Regényeket olyan gondosan csiszolt prózában, hogy szinte költészetként olvasható. A leghíresebbek, a „Nuestro Padre San Daniel” és az „El obispo leproso” (A leprás püspök) egy kitalált városban, Olezában játszódnak, amely valójában Orihuela, itt a közelben. A spanyol novecentismo egyik nagyja volt, annak a nemzedéknek a tagja, amely a legnagyobb gondot fordította a formára. 1930-ban halt meg Madridban, alig ötvenegy évesen, amikor még nagyon sok mindent meg kellett volna írnia.
Mi volt az a vízhordó asszony?
A kút asszonyalakja nem akármilyen díszítés: egy mesterséget ábrázol, amely betöltötte az utcákat, mielőtt a házakban folyóvíz lett volna. A vízhordó asszonyok vállukon korsóval vitték a friss vizet a nyilvános kutakból a lakásokba, kapuról kapura, főleg az itteni forró nyarakon. Amikor Bañuls megfaragta, Alicantéban még akadtak, akik ebből éltek. Ezért nézik az idősek akkora szeretettel.
