A sétány mögött nincsenek tömbházak és tornyok: alacsony, meszelt, egy- vagy kétszintes házak állnak, hódfarkú cseréppel és festett rácsokkal. Ez maradt abból a halászfaluból, amely itt volt, mielőtt a város idáig ért. És ezek közé a szerény házak közé néhány házszámonként kis kertes, pálmafás villák is beékelődnek. Egyetlen járdán összefoglalva áll a negyed egész története.
Elöl keskenyek, befelé mélyek
Figyeld meg az arányokat: szinte mindegyiknek minimális, három-négy méteres homlokzata van, és nagyon hosszan nyúlnak be a telek belsejébe. Ez a forma nem esztétikai, hanem gazdasági. Amikor a telket az utcai homlokzat méterei szerint osztották fel vagy adóztatták, logikus volt keskenyen építkezni és befelé terjeszkedni, és itt az egész XIX. században így is tettek.
A belső elrendezés szinte mindig ugyanaz volt: egy utcára néző első traktus, egy fényt és levegőt adó belső udvar, hátul pedig a kiszolgáló helyiségek, a konyhával, és gyakran azzal a hellyel, ahol a halászfelszerelést tartották. Az egész ház ekörül az udvar körül szerveződött, amely nyáron az egyetlen szellős pont volt.
Az anyagok azok voltak, amik rendelkezésre álltak: mésszel rakott terméskőfalak, íves cseréptető, egyszerű nyílászárók és évente megújított meszelés. A meszelés sem díszítés volt, hanem higiénia és szigetelés, ezért fehérek az andalúziai tengerparti falvak.
Az angolos hangulatú villák
A halászházak közé beékelve egy másik világ villái jelennek meg, üvegezett zárt erkélyekkel, tornácokkal, saroktornyokkal és kerttel. Ezek a málagai polgárság egykori nyaralói, amely a tengeri fürdőzést kereste itt, és északias hangulatuknak konkrét magyarázata van.
A XIX. századi Málaga gazdag és nagyon kozmopolita kikötő volt, kívülről érkezett kereskedők és iparosok kolóniáival: a bor, a vas és a cukor családjaival, sokan közülük britek vagy Észak-Európából valók. Magukkal hozták az építkezési szokásaikat, az üvegezett tornácokat, hogy szél nélkül élvezhessék a napot, és ezek itt maradtak.
Ez a kapuról kapura váltakozó ellentét teszi érdekessé a sétát. Ne csak a lenti sétányon járj, hanem a parttal párhuzamosan felfelé futó utcán is, és váltogasd a tekinteted: halászház, pálmafás villa, halászház. A sorrend mindent elmesél, egyetlen tábla nélkül.
Kihagyhatatlan
Keskeny homlokzat, hosszú ház
Három-négy méter elöl és nagy mélység. A forma abból fakad, ahogyan a telket felosztották és adóztatták.
A belső udvar
Fényt és szellőzést adott az egész háznak. Nyáron ez volt az egyetlen hűvös pont, és minden körülötte szerveződött.
A tornácos villák
Kereskedőcsaládok nyaralói, sokan Észak-Európából. Innen erednek az üvegezett zárt erkélyek.
A felső utca
Az ellentét a sétánnyal párhuzamos úton látszik, nem a sétányon. Halászház és villa, egymást váltva.
Hogyan illeszkedik a málagai látogatásodba
Ez nem kapuval és nyitvatartással rendelkező műemlék: bejárható városszövet, ezért sétaként működik, nem látogatásként. Logikus, ha a tengerparti sétányról húsz percre felmész a belső utcákba, aztán újra kijössz a tengerhez.
A negyed a plébániáját is megőrizte, a Corpus Christi-templomot, néhány méterre innen, és kelet felé El Palóig folytatódik, ahol a városszövet még népiesebb és kevésbé felújított.
Érdemes azzal a tudattal menni, hogy e házak közül sokat ma már felújítottak, és meglehetősen keresettek, mások pedig változatlanok maradtak. Élő negyed, lakókkal, nem múzeummá alakított együttes: az utcáról nézd, és ne menj be az udvarokba.
Gyakori kérdések
Miért van ezeknek a villáknak angolos hangulata?
Mert a másfél évszázaddal ezelőtti Málaga gazdag és nagyon kozmopolita kikötő volt, tele máshonnan érkezett kereskedő- és iparoscsaládokkal: a bor, a vas, a cukor emberei, sokan britek vagy Észak-Európából valók. Ők hozták magukkal az építkezési módjukat, zárt erkélyekkel és üvegezett galériákkal, ami annyira különbözik a halászházaktól. Amit látsz, nem szeszély: egy messziről jött polgárság ízlése, amely ott maradt élni e tenger mellett.
És miért jártak ide fürödni a tengerbe?
Ma ez a legtermészetesebb dolognak tűnik, de a XIX. században a tengeri fürdés szinte orvosi recept volt. Az orvosok hullámfürdőt írtak fel mindenre: idegekre, bőrre, tüdőre. Az egészségért jöttek, nem kedvtelésből, és nagy szemérmességgel: a férfiak és a nők külön fürödtek, különböző órákban, sőt még kabinokban is öltöztek át, hogy senki ne lásson semmit. Ebből az egészségdivatból születtek az olyan fürdők, mint amelyet hátrébb láttál.
