Kicsi, meghitt, körülötte főúri házakkal, a közepén pedig valamivel, amit szinte sehol máshol nem látni: egy kúttal, amelyet kőből épült kis templomszerű pavilon fed. A spanyol nyelvterület egész építészetében is a nagyon kevés fedett kút egyike, és ez volt a város vizének nulla kilométerköve.
Kis templom a víz védelmére
A XIX. század hatvanas éveinek végén Manuel Ponce de León tervezte, a város egyik nagy művésze: egy kis templom négy árkáddal és kupolával, amely úgy óvja a vizet, mintha ereklye volna.
És bizonyos értelemben az is volt. Innen indult a hálózat, amely a vizet a házakba vitte, egy olyan szigeten, ahol a víz mindig is a döntő erőforrás volt, és ahol a vele való gazdálkodás évszázadokon át a társadalmi élet jó részét megszervezte.
Maguk a lakók fizették ki közadakozásból, mindenki annyit adott, amennyit tudott, büszkén arra, hogy a városuk modernizálódik. Ez a részlet sokat elárul arról, hogyan élték meg a városi fejlődést a XIX. században.
Ponce de León elsősorban festő volt, méghozzá jó: romantikus, aki a sziget előkelő társaságát portretizálta, és nagy vallásos és történelmi képeket festett. Hogy egy egyszerű kutat, amely vizet adott a városnak, az ő rangú alkotója jegyzett, sokat elmond a terv ambíciójáról.
A város legcsendesebb zuga
Ülj le egy padra, és hallgasd: itt csak a vizet, a galambokat és a távolban néha egy harangot hallani. Nehéz elhinni, hogy egy csaknem négyszázezer lakosú főváros közepén vagy.
Körös-körül főúri házak állnak kőkapukkal és kanári fenyőből (madera de tea) készült erkélyekkel, a kanári főúri építészet mintái. A tér kis léptéke miatt ezek a homlokzatok sokkal jobban olvashatók, mint nyitottabb terekben.
Szemben áll az Ermita del Espíritu Santo, amely a nevét adja az együttesnek, egy kicsi és puritán templom, nagyon is Vegueta szerény egyházi építészetének szellemében.
Egyike azoknak a tereknek, amelyek még sokáig veled maradnak az utazás után, és éppen azért, ami nincs bennük: se tömeges teraszok, se forgalom, se turistasor. Ez a Plaza de Santa Ana pontos ellenpontja.
Kihagyhatatlan
Kút tetővel
A spanyol nyelvterület építészetének nagyon kevés fedett kútja közül való: négy árkádos, kupolás kis templom.
Egy festő tervezte
Manuel Ponce de León, a XIX. század romantikusa, annak a századnak a hatvanas évei végén.
A lakók fizették ki
Közadakozásból, mindenki annyit adott, amennyit tudott, büszkén arra, hogy modernizálják a várost.
A víz nulla kilométerköve
Innen indult a hálózat, amely a vizet a város házaiba vitte.
Hogyan illeszkedik a Las Palmas-beli látogatásodba
Veguetában van, néhány percre a Plaza de Santa Anától és El Museo Canariótól, kissé félreesve a legforgalmasabb útvonaltól.
A megálló tizenöt perc, és éppen a kontraszt miatt érdemes megtenni: azért jön ide az ember, hogy két múzeumlátogatás között lelassítson.
Tökéletesen beilleszthető El Museo Canario és a San Antonio Abad-kápolna közé, a negyed kevésbé kézenfekvő útvonalán, amelyet szinte senki sem jár be.
Gyakori kérdések
Ki volt ez a Manuel Ponce de León?
Főleg festő, mégpedig jó festő: XIX. századi romantikus, aki a sziget előkelő társaságának tagjait festette meg, és nagy vallási és történelmi témájú képeket szignált. Ráadásul művelt és sokoldalú ember volt, aki mindenben benne volt, ami a város modernizálásáról szólt. Hogy egy egyszerű kutat, amely a népet látta el vízzel, egy ilyen szintű művész tervezett, sokat elárul arról, milyen volt ez a város: hiú, és még a leggyakorlatibb dolgokban is a szépségre vágyott.
