Ez az egyetlen római templom, amely még áll Méridában, gránitoszlopaival a teljes cella körül, és olyan okból maradt meg, amely ma barbárságnak hangzana: a XVI. században egy nemes reneszánsz palotát épített magának úgy, hogy a templomot a háza belsejébe zárta. Pontosan ez az erőszakos beavatkozás mentette meg.
Nem Dianáé volt, és a fórum fölött uralkodott
Kezdjük a nevével, mert megtévesztő. Az épületnek semmi köze nem volt Diana istennőhöz: a császárkultusznak szentelték, vagyis Róma és az istenné emelt császár tiszteletének, amely minden provinciai főváros hivatalos és politikai kultusza volt.
Az I. században épült, és a városi fórum fölött uralkodott, a város polgári központjában, azon a ponton, ahol a politikai, a közigazgatási és a vallási élet összefutott. Egy császárkultuszhoz tartozó templom ilyen helyen nem áhítat: ez az az épület, amely naponta emlékeztet arra, ki parancsol.
Peripteros és hexastylos – mind a négy oldalán oszlopok veszik körül, elöl hat –, egy magasított pódiumon áll, amelyre egy elülső lépcsősoron lehetett felmenni. Az oszlopok hornyoltak, korinthoszi fejezetesek, és ma is úgy tartják az architrávot, mint az első napon.
A palota, amely elnyelte
A XVI. században Corbos grófja úgy döntött, hogy éppen itt építtet magának egy reneszánsz palotát. Ahelyett, hogy lerombolta volna a római romokat, valami sokkal praktikusabbat tett: beépítette őket, az oszlopokat a háza falaiba ágyazta, és az ősi szerkezetet használta az új vázaként.
Az eredmény az, hogy a templom négy évszázadot töltött védetten egy lakott épület belsejében, ahelyett hogy kőbányaként szolgált volna, ahogy szinte minden mással történt. Amikor az együttest restaurálták, kiszabadították az oszlopokat, és állva hagyták a palota maradványait: ma a két korszak összeölelkezve él egymás mellett.
Előtte egy hosszúkás medence terült el, egy víztükör, amelyben a templom teljes egészében tükröződött. Feltárták, és látható, és segít megérteni, hogy ezeket az épületeket díszletként is elgondolták: a látvány annyit számított, mint a funkció.
Egy részlet, amely megváltoztatja, hogyan nézed Mérida egész régészeti együttesét: a gránitoszlopokat fehér stukkó borította, hogy márványt utánozzanak. A ma oly rómainak tűnő kőszerű, puritán megjelenés valójában annak az eredménye, hogy a felületi kidolgozás elveszett.
Kihagyhatatlan
Nem Dianáé volt
A császárkultusznak szentelték: Róma és az istenné emelt császár tiszteletének. A hivatalos és politikai kultusz.
A fórum fölött uralkodott
A polgári központban állt, ahol Lusitania fővárosának politikai, közigazgatási és vallási élete összefutott.
Egy palota mentette meg
A XVI. században Corbos grófja a reneszánsz házába ágyazta. Ezért nem lett belőle kőbánya.
Fehérre volt stukkózva
A gránitot stukkóval vonták be, hogy márványt utánozzon. A mai kőszerű megjelenés veszteség, nem az eredeti.
Hogyan illeszkedik a méridai látogatásodba
A belváros szívében áll, néhány percre a Plaza de Españától, és az útvonal egyik leggyorsabb állomása: tizenöt perc elég. Körbe lehet járni, és érdemes is, mert sokat változik attól függően, honnan nézed.
Jól kombinálható a lejjebb fekvő római híddal és az alcazabával, valamint a két utcányira lévő Arco de Trajanóval, amely nem diadalív volt, hanem egy szent körzet monumentális bejárati kapuja.
A bejárás szabad, belépő nélkül, és éjjel ki van világítva, amikor az oszlopok sokat nyernek. Ha nagyon meleg a nap, tökéletes átmeneti állomás a beltéri látogatások között.
Gyakori kérdések
És honnan jött ez a Diana-dolog, ha nem az ő temploma volt?
Egy krónikás tévedéséből. Egy XVII. századi méridai történetíró keresztelte el Templo de Dianának, abban a hiszemben, hogy ennek az istennőnek a temploma. Alaposan tévedett, de a név megtetszett, és többé senki sem tudta levakarni róla.
